Balatoni Alexa e.v. (továbbiakban: Adatkezelő, székhelye: 1203 Budapest Lajtha László utca 16-20., adószáma: 68851356-1-43, elérhetőségek: hello@flexalexa.eu), és a Szolgáltató által a flexalexa.hu online portálon és áruházon (továbbiakban: Weboldal) keresztül nyújtott elektronikus szolgáltatásokat igénybe vevő fél (továbbiakban Felhasználó, Ügyfél) által megadott adatok kezelését a jelen Adatvédelmi Tájékoztatóban (továbbiakban: Tájékoztató) foglaltak, valamint a hatályos nemzeti jogszabályok valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározottak szerint végzi. A Tájékoztatót igyekeztem közérthetően, mégis hivatalosan megfogalmazni. 

Adatkezelés céljai, jogalapja 

Kereskedelmi szolgáltatás nyújtása, ügyfelek egymástól történő megkülönböztetése, Adatkezelő és Felhasználó között létrejött szerződés teljesítése, végrehajtása, a szerződés alapján vállalt szolgáltatás nyújtása, a szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek és jogosultságok igazolása, a szerződéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása, statisztikai elemzés, analitikai modellek építése, kapcsolattartás, igénybe vett szolgáltatások nyomon követése.  

Az adatkezelés célja A látogatás időpontja, az IP cím, valamint a böngésző és operációs rendszer adatainak felvétele és tárolása a rendszer működésének sajátossága, kezelésük technikailag elengedhetetlen, kizárólag statisztikai célokból, valamint az elektronikus levelek (megerősítés, visszaigazolás, postázási értesítő, ügyintézés) elküldésének biztosítása érdekében történik. Az adatkezelés célja: 

  • a flexalexa.hu weboldalon történő vásárlás, 
  • webáruház regisztráció, 
  • a vásárlás dokumentálása, 
  • megrendelés, 
  • a megrendelés teljesítése, 
  • a fizetés dokumentálása, 
  • számla kiállítása és számviteli kötelezettség teljesítése, 
  • vásárlóink nyilvántartása, 
  • vásárlói kapcsolattartás, 
  • a vásárlói szokások elemzése és a célzottabb kiszolgálás, 
  • tájékoztatás az aktuális ajánlatokról, 
  • minőségi kifogások kezelése. 

Ezen céloktól eltérő célra a személyes adatokat nem használjuk és a személyes adatokat nem kezeljük. A Tisztelt Felhasználóink által így megadott adatok kezelése a Tisztelt Felhasználó önkéntes hozzájárulásával történik. 

Az adatkezelést az Adatkezelő belső munkatársai végzik, az adatokat az adatkezelés során kizárólag ők ismerhetik meg. 

Az adatkezelés jogalapja  

  1. webáruház regisztráció esetében: az érintettek önkéntes hozzájárulása, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001 évi CVIII. törvény 13/A. §-a, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése; 
  1. vásárlói adatok vonatkozásában: az érintettek önkéntes hozzájárulása és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése; 
  1. bankkártyás fizetés esetében: az érintettek önkéntes hozzájárulása és az Infotv. 6. § (6) bekezdése, 
  1. a webszerver automatikus naplózása esetében: az érintettek hozzájárulása és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001 évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése, 
  1. hírlevél és reklám esetében: az érintett önkéntes hozzájárulása, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001 évi CVIII. törvény 13/A. §-a és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése. 

Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége 

Nem folytatok olyan tevékenységet, amely indokolttá tenné adatvédelmi tisztviselő alkalmazását. 

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket? 

Kapcsolatfelvételi űrlap 

Jelen honlapon található kapcsolatfelvételi űrlap célja az online kapcsolatfelvételi lehetőség biztosítása. Az űrlapon nevet és email címet kérek megadni. Ezeket az adatokat hozzájárulás alapján kezelem. 

Regisztráció 

A regisztráció során a Felhasználónak az alábbi adatait kell kötelezően megadnia: 

  • vezetéknév 
  • keresztnév 
  • telefonszám 
  • email cím 
  • jelszó 

A Felhasználó a regisztráció elküldésével akként nyilatkozik, hogy 16. életévét betöltötte. 16 éven aluli személy a Weboldalon nem regisztrálhat, tekintettel arra, hogy a GDPR 8. cikk (1) bekezdése alapján adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése szükséges.   

Hozzászólások 

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. 

Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan. 

Termék véleményezések 

A termékek véleményezési funkció célja, hogy a vásárlók/érdeklődők megosszák véleményeiket vagy kérdéseiket egymás között az adott termékkel kapcsolatban, így segítve egymást a legjobb termékek kiválasztásában. A termék vélemény használatának követelménye látogató felhasználó esetén név és e-mail cím, melynek jelentősége az oldalon lévő spamek kiszűrése, melyet az Akismet szolgáltatása lát el. Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása. 

Hírlevél/eDM 

Híreinkről, újdonságainkról, akcióinkról hírlevelet küldök annak, aki ehhez hozzájárult. A hírlevelek tartalmazzák a vállalkozás nevét, elérhetőségét, ezért reklámnak minősülnek. A hírlevélre név és e-mail cím megadásával lehet feliratkozni. Minden vásárló automatikus feliratkozói hozzáférésben részesül, melynek lemondását a rendelés visszaigazoló e-mailjében az unsubscribe szövegre kattintva érheti el. 

Vásárlás 

Vásárláskor megkérjük vásárlóinkat, hogy a következő adatokat szolgáltassa: Név, számlázási cím, szállítási cím, email cím, telefonszám, fizetési adatok és választható fiókadatok, mint felhasználónév és jelszó. A következő célokra használjuk fel ezeket az adatokat: 

  • Információ küldése a vásárlói fiókról és rendelésről 
  • Válaszadás a vásárló kérésére, a visszatérítést és a panaszt is beleértve 
  • Csalások megakadályozása 
  • Fiók beállítása a webáruházhoz 
  • Minden jogi kötelezettségünknek eleget tesz (pl. adók számítása) 
  • Üzletünk ajánlatainak fejlesztése 

Számlázás 

Amennyiben megrendeled valamely termékemet, általában szerződést kötünk, és számlát állítok ki a megvásárolt termék díjáról, melyre jogszabály kötelez, ehhez a megrendeléskor megadott számlázási adatokat használom fel (név, cím; cég esetében pedig cégnév, székhely, adószám), ha azok eltérnek a szállítási névtől és címtől, melyet ugyanúgy a megrendelés véglegesítésénél szükséges megadnod.  

Facebook oldal 

Online kapcsolatfelvételi lehetőség, hírekhez való hozzászólás, vélemény nyilvánítás biztosítása, vállalkozás reklámozása, potenciális ügyfelek szerzése céljából üzemeltetett Facebook oldalamon is találkozom személyes adatokkal (név, hozzászólás), amelyekhez az érintett hozzájárulásával jutok. Privát üzenetküldésre itt nincs lehetőség, kérlek, keress valamely más nyilvános elérhetőségemen. 

Sütik („Cookies”) 

A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit általában a honlapok a böngésződnek küldenek el azzal a céllal, hogy elmentsenek bizonyos beállításokat, megkönnyítsék a honlap használatát és közreműködjenek abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatókról. A cookie-k (sütik) nem tartalmaznak személyes információkat, és nem alkalmasak az egyéni felhasználó azonosítására. A cookie-k (sütik) gyakran olyan egyéni azonosítót tartalmaznak – egy titkos, véletlenül generált számsort – amelyet az eszközöd tárol. Néhány cookie (süti) a honlap bezárása után megszűnik, néhány pedig hosszabb időre tárolásra kerül a számítógépeden. 

A sütikkel kapcsolatos minden tevékenységet meggátolhatsz, a korábbi látogatásaid során elhelyezett adatfájlokat törölheted, ennek pontos módjáról böngésződ útmutatója igazít el, melyeket a következő oldalakon találsz: 
Cookie-k és webhelyadatok kezelése Chrome-ban
Információ a sütikről Firefox-hoz
Cookie-k kezelése Internet Explorerben és Edge-ben

Egyes böngészők azt is lehetővé teszik, hogy minden alkalommal, amikor bezárod, automatikusan törlik a böngészési adatokat. Erről itt olvashatsz

Amennyiben meg szeretnéd akadályozni, hogy a Google Analytics bármely weboldalon hozzáadja látogatásodat az analitikához, használd ezt a bővítményt (bármely böngészőre elérhető). 

Ha előzőleg cookie-t kaptál a Facebook-tól – vagy mert van fiókod, vagy mert felkerested a facebook.com oldalt –, a böngésződ adatokat küld ezzel a cookie-val kapcsolatban, amikor a “Tetszik” gombbal vagy más közösségi beépülő modullal ellátott webhelyet (mint ez a weboldal) keresel fel. Erről bővebb információt itt találsz

Weboldalamon marketing célokból Facebook konverziómérő pixelt is használok, melynek elfogadásához szintén hozzájárulásodat kérem, amikor először látogatsz az oldalra. Az ezzel kapcsolatos adatok szintén a Facebook-hoz kerülnek. Bővebb információt a Facebook sütikről ezen az oldalon találsz

Amennyiben a blogon kommentelsz, a hozzájárulásoddal a weboldalam süti segítségével eltárolja neved és email címed, hogy egy következő látogatás alkalmával már ne kelljen újra begépelned. 

Hírlevélszoftverem többféle sütit használ a nyelvi adatok tárolására, teljesítmény gyorsítására, analitika továbbítására. 

Az oldalon elhelyezett megosztás gombok (Facebook, Google+, Pinterest) és beágyazott tartalmak (pl. YouTube videó) is sütit helyezhetnek el a gépeden. 

Webáruház használatából eredően kezelt adatok: 

A Felhasználó jogosult annak eldöntésére, hogy a sütik közül melyeket engedi telepíteni a számítógépére. Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a weboldal működéséhez szükséges sütiket nem engedélyezi, úgy a weboldal bizonyos részei nem megfelelően jelenhetnek meg illetve bizonyos funkciók nem használhatóak. A Sütik megtekintése és törlése általában a webböngésző beállítások funkcióját választva bármikor lehetséges, erről további információt a webböngésző “Súgó” funkciójából kaphat. Ezen adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása.  

A weboldal látogatottsági adatait a Google Analytics szolgáltatás igénybevételével mérjük. A szolgáltatás használata során olyan nem személyes adatok kerülnek továbbításra, amelyek az érintett azonosítására nem alkalmasak. A Google adatvédelmi tájékoztatóját a https://policies.google.com/privacy?hl=hu címen olvashatja. 

A Jetpack bővítmény is készít az oldalunkon látogatási statisztikát, erről bővebben a Jetpack adatkezelési útmutatójában olvashatsz. 

A honlapunk megtekintése során a technikai működés miatt automatikusan rögzítésre kerül a Felhasználó látogatásának kezdő és befejező időpontja, illetve egyes esetekben – a Felhasználó számítógépének beállításától függően – a böngésző, az operációs rendszer adatai és a felhasználó IP címe. 

Ezen adatokból a rendszerünk automatikusan statisztikai adatokat generál. A weboldal üzemeltetője ezen adatokat nem kapcsolja össze más személyes adatokkal, kizárólag a honlap látogatottsági statisztikák elkészítésére használja. 

A Weblap meglátogatásakor a webszerver automatikusan naplózza a Felhasználó tevékenységét. Az ilyen információk személyes azonosításra nem alkalmasak, az Adatkezelő a naplófájlban található adatokat nem kapcsolja össze egyéb személyes adatokkal, az adatokat trendelemzésekhez, oldalhasználati statisztikák készítéséhez, a szolgáltatások adminisztrálásához, a Felhasználói igények elemzéséhez és kielégítéséhez használja fel, melyek a Szolgáltatások színvonalának fejlesztéséhez járulnak hozzá. 

Hozzájáruláson alapuló adatkezelés

A hírlevélküldésre, marketing célú megkeresésekre kizárólag az érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén kerül sor. Az érintett a hozzájárulását bármikor jogosult visszavonni az Adatkezelő részére küldött e-mail útján. A visszavonás nem érinti a visszavonás előtt végrehajtott adatkezelés jogszerűségét. 

Hozzájárulás visszavonása 

Hozzájáruláson alapul az adatkezelésem (lásd fentieket) a következő tevékenységeknél: 

  • reklámot is tartalmazó hírlevél küldése 
  • honlap kapcsolatfelvételi űrlapján keresztül történő kapcsolatfelvétel az érdeklődők részéről 
  • blogon történő hozzászólás 
  • látogatottsági statisztika készítése 
  • telefonon történő kapcsolatfelvétel 

A hozzájárulás bármikor visszavonható, ugyanolyan egyszerű módon, ahogy annak a megadása történt. 

Hozzájárulásodat hírlevél esetén visszavonhatod a hírlevél végén elhelyezett unsubscribe linkre kattintással. 

Más, hozzájáruláson alapuló adatkezelési műveleteim esetén, kérlek, írj egy rövid üzenetet a hello@flexalexa.eu email címre. 

A hozzájárulás visszavonását megelőző adatkezelés jogszerűnek számít. 

Az adatok tárolásának időtartama 

Az Adatkezelő a személyes adatokat kizárólag a jogszabályoknak megfelelően, meghatározott célból, a szükséges mértékben és ideig kezeli. Az adatkezelés jogalapja minden esetben a következők valamelyike: 

  • az érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) a) pont), 
  • a szerződés teljesítése vagy szerződéskötést megelőző lépések megtétele (GDPR 6. cikk (1) b) pont), 
  • jogi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) c) pont), 
  • az Adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) f) pont). 

Az adatkezelés céljai lehetnek: termékértékesítés, vásárlói kapcsolattartás, ügyfélszolgálat működtetése, számlázás, hírlevélküldés, marketing, panaszkezelés, jogszabályi kötelezettségek teljesítése, valamint a weboldal működtetésével és biztonságával kapcsolatos technikai célok. 

A személyes adatokat az adatkezelés céljának megvalósulásáig, illetve a kötelező megőrzési idő lejártáig kezeljük. Hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén az adatokat a hozzájárulás visszavonásáig kezeljük. 

Általánosságban addig tároljuk az adatokat, amennyi ideig azokra szükségünk van azokból a célokból kifolyólag, amiért gyűjtjük ezeket, amennyiben törvényileg nem kötelező tovább tárolni. Például, a rendelési információkat 5 évig őrizzük számlázási és könyvelési célból. Ez magában foglalja a nevet, e-mail címet, számlázási és szállítási címet. 

Adattovábbítás 

Az Adatkezelő egyes feladatai ellátása érdekében adatfeldolgozókat vesz igénybe. 

Az adatfeldolgozók kizárólag olyan mértékben férhetnek hozzá az adatokhoz, amennyire az adott szolgáltatás nyújtásához szükséges. Az Adatkezelő minden esetben ellenőrzi, hogy az adatfeldolgozó garantálja a GDPR előírásainak való megfelelést. 

Tárhelyszolgáltatás: 
Cégnév: ININET Internet Kft. 
Cégjegyzékszám: 01-09-970252 
Adószám: 23537646-2-42 
Levelezés: 1063 Budapest Szinyei Merse utca 10. 

Emailek fogadása és küldése
Gmail – Google Inc., Mountain View, California, USA 

Számlázás
Cégnév: Billingo Technologies Zrt. 
Székhely: 1133 Budapest, Árbóc utca 6. I. emelet 
Cégjegyzékszám: 01-10-140802, bejegyezte a Fővárosi Törvényszék cégbírósága 
Adószám: 27926309-2-41 

A hírlevélre feliratkozás
MailerLite – MailerLite, Inc., 548 Market St, PMB 98174, San Francisco, CA 94104-5401, United States 

Facebook pixel
Facebook Inc. 
Menlo Park, California, USA 
(Hozzáférés a HTTP-fejléchez [IP cím, oldal helye, átirányító, felhasználói ügynök], képpont azonosító, Facebook cookie.) 

Google Analytics: 
Google Inc., Mountain View, California, USA 
(Hozzáférés a honlap látogatóinak anonimizált, személyhez nem köthető IP címéhez.) 

Adatkezelő jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely adattovábbítására őt jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adat továbbítása, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelő nem tehető felelőssé. 

Az adattovábbítás jogalapja az Érintett önkéntes hozzájárulása (GDPR 6. cikk. (1) bek. b. pont). 

Fizetés 

PayPalon keresztül fogadunk fizetéseket. A kifizetések feldolgozása során az Ön adatai átkerülnek a PayPal rendszerbe, beleértve a fizetés feldolgozásához vagy támogatásához szükséges információkat, például a vásárlás összegét és a számlázási adatokat. 

További részletekért lásd a PayPal adatvédelmi irányelveit. 

Továbbá elfogadjuk a Stripe-on keresztül történő fizetéseket. A fizetések feldolgozása során az adatok egy részét a Stripe-hez továbbítják, beleértve a fizetés feldolgozásához vagy támogatásához szükséges adatokat, például a vásárlási összeget és a számlázási adatokat. 

További részletekért tekintse meg a Stripe adatvédelmi irányelveit. 

Harmadik országba továbbítás 

Egyedüli harmadik ország, amelybe adattovábbítás történik, az Amerikai Egyesült Államok. Az USA-val megfelelőségi határozat született 2016. július 12-én (https://ec.europa.eu/info/law/law-topic/data-protection/data-transfers-outside-eu/eu-us-privacy-shield_en), amelyet a Google (https://policies.google.com/privacy/frameworks), a Facebook (https://www.facebook.com/about/privacyshield) és a Pinterest (https://policy.pinterest.com/hu/privacy-policy) is betart. Az Automattic szerződésbeni záradék révén felel meg a GDPR-nek (https://automattic.com/privacy/). 

Az adatok fizikai tárolási helyei 

Tárhelyszolgáltató adatai: 

Cégnév: ININET Internet Kft. 

Cégjegyzékszám: 01-09-970252 

Adószám: 23537646-2-42 

Levelezés: 1063 Budapest Szinyei Merse utca 10. 

Url: https://ininet.hu/ 

Adatbiztonság 

Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy a kezelt személyes adatokat megvédje a jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, továbbítástól, nyilvánosságra hozataltól, törléstől vagy megsemmisüléstől. A weboldalon SSL-titkosítást alkalmazunk, ezenkívül a weboldal biztonságát a WPSecurity bővítmény szolgáltatja. 

A megfelelő biztonsági intézkedések kialakítása során az Adatkezelő figyelembe vette a tudomány és technológia jelenlegi állását, az adatkezelés jellegét, hatókörét, körülményeit, céljait, és a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett változó valószínűségű és súlyosságú kockázatot. 

Adatvédelmi incidensek kezelése 

Adatvédelmi incidens észlelése esetén az Adatkezelő haladéktalanul kivizsgálja az esetet, és – amennyiben indokolt – legkésőbb 72 órán belül bejelentést tesz a NAIH felé. Ha az incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár az érintettek jogaira, őket is haladéktalanul értesíti. 

SPAM-ek (azaz kéretlen e-mailek)  

Soha, semmilyen indokkal vagy módon nem küldünk ki kéretlen e-maileket (SPAM). Csak olyan email címekre küldünk e-maileket, amelyeknek a tulajdonosa a weboldalunkon történő regisztrációval és a weboldal Felhasználási Feltételeinek elfogadásával erre engedélyt adott. Amennyiben Tisztelt Felhasználónk úgy gondolja, hogy kéretlen levelet kapott tőlünk, vagy valakitől, kérjük, értesítsen minket, és mi haladéktalanul kivizsgáljuk az ügyet. A vizsgálat segítése érdekében kérjük, adjon meg minden részletet, amit csak tud, és továbbítsa nekünk a kapott e-mailt teljes egészében. 

Az érintett jogai 

A Felhasználó (továbbiakban: érintett vagy Felhasználó) tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő jelen tájékoztatóban rögzített elérhetőségein. 

Személyes adatai kezeléséről minden látogató és regisztrált felhasználó tájékoztatást kérhet az Adatkezelő által kezelt adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá adattovábbítás esetén annak jogalapjáról és címzettjéről. Az Adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb 30 napon belül, közérthető formában, az érintett erre irányuló kérelmére írásban adja meg a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes.  

A Tisztelt Felhasználók tiltakozhatnak személyes adataik kezelése ellen, ennek keretében kérhetik személyes adatainak helyesbítését és törlését is az adatkezelő levelezési címén, illetve hello@flexalexa.eu e-mail címén. Az Adatkezelő törli az által kezelt személyes adatot, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, a kezelt adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte. Az Adatkezelő az által kezelt személyes adatot zárolja, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. A zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta. Az Adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen. 

Tájékoztatáshoz való jog: 

Az adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a GDPR 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa, különösen a gyermekeknek címzett bármely információ esetében. Az információkat írásban vagy más módon – ideértve adott esetben az elektronikus utat is – kell megadni. Az érintett kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy más módon igazolták az érintett személyazonosságát. 

Az érintett hozzáféréshez való joga: 

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: 

1.) az adatkezelés céljai 

2.) az érintett személyes adatok kategóriái; 

3.) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; 

4.) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai; 

5.) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen; 

6.) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; 

7.) ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ; 

8.) a GDPR 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. 

Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az érintett másként kéri. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást. 

Helyesbítéshez való jog 

Felhasználók jogosultak arra, hogy kérésre helyesbítsem a rájuk vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, kérhető a hiányos személyes adatok kiegészítése. A helyesbítésről minden olyan címzettet tájékoztatnom kell, akivel a személyes adatot közöltem, kivéve, ha ez lehetetlen vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésre tájékoztatom a címzettekről.

A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”): 

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll: 

  a.) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; 

 b.) az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; 

  c.) az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a tiltakozik az adatkezelés ellen; 

  d.) a személyes adatokat jogellenesen kezelték; 

  e.) a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; 

f.) a személyes adatok gyűjtésére az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. 

Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését. 

Nem kell törölnöm a személyes adatokat, ha az adatkezelés szükséges jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. Amennyiben ilyen adat törlésére érkezik kérés, megfontolom, és írásban megválaszolom a döntésem. 

Az adatkezelés korlátozásához való jog: 

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül: 

Az érintett/a weboldal látogatója jogosult kérni az adatkezelés korlátozását, ha: 

  • vitatja a személyes adatok pontosságát, tisztázásig 
  • az adatkezelés jogellenes, és az adatok törlése helyett kéri azok felhasználásának korlátozását; 
  • már nincs szükségem a személyes adatokra adatkezelés céljából, de a felhasználó/ügyfelem/megbízóm igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; 
  • Az érintett tiltakozott a jogos érdekből történő adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben. 

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. 

A korlátozás feloldásáról az érintettet előzetesem tájékoztatom. 

A korlátozásról minden olyan címzettet tájékoztatnom kell, akivel a személyes adatot közöltem, kivéve, ha ez lehetetlen vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésre tájékoztatom a címzettekről. 

Az adathordozhatósághoz való jog: 

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. 

Tiltakozás joga: 

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges keze-lése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. 

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. 

A személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése elleni tiltakozás esetén az adatok e célból nem kezelhetők. 

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást: 

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. 

Visszavonás joga: 

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás vissza-vonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. 

Jogorvoslati lehetőségek 

Amennyiben az érintett úgy véli, hogy az Adatkezelő megsértette a személyes adatok védelméhez fűződő jogait, az alábbi hatósághoz fordulhat: 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 
Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9–11. 
Telefon: +36 1 391-1400 
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu 
Web: www.naih.hu 

Az érintett jogosult bírósághoz is fordulni. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. 

Felhasználónk nyilatkozata 

A regisztrációval/vásárlással a Tisztelt Felhasználónk megerősíti, hogy a jelen Adatkezelési Szabályzatot teljeskörűen megismerte és elolvasta a jelen Adatkezelési Szabályzatot és az abban foglalt rendelkezéseket magára nézve kötelezőnek fogadja el; továbbá hozzájárulnak ahhoz, hogy az Adatkezelő jelen Adatkezelési Szabályzatban meghatározott személyes adataikat kezelje az Adatkezelési Szabályzat rendelkezései szerint kezelje. A honlap használatához megadott adatok kezelése a felhasználó önkéntes hozzájárulásával, a jelen tájékoztatás ismeretében történik. 

Szerzői jogvédelem  

A https://flexalexa.hu/ honlapon elérhető minden anyag szerzői jogvédelem alatt áll. 
Használatuk feltétele, hogy a felhasználó az eredeti anyagokat vagy azok másolatait érintő szerzői jogokat és a szellemi alkotásokhoz fűződő egyéb jogokat maradéktalanul tiszteletben tartja, és csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével jogosult egészben vagy bármely részben másolni, továbbítani, módosítani, nyilvánosan közzétenni, előadni, terjeszteni, illetve egyéb módon a nyilvánosságra hozni. 

A tájékoztató módosítása 

Az Adatkezelő fenntartja a jogot jelen tájékoztató egyoldalú módosítására. A módosított változatot a weboldalon közzéteszi, és lényeges változások esetén külön értesítést is küldhet.